Naplóbejegyzés
Eme nap hozta el nekem életem legkülönösebb estéjét. Mikor éjfélt ütött az óra, egy páncélos alak képében egy szellem jelent meg nálam. Nem szólt semmit, csak hallgatott, majd intett, hogy kövessem. Horatio kedves barátom nem szívesen engedett utána, de mennem kellett.
Így hát követtem. A térnek egy félreeső részére vezetett, egy idő után megkérdeztem hova vezet. A különös alak nem válaszolt. Válasz hiányában kijelentettem, hogy nem megyek tovább. Ezek után csak annyit mondott, hogy "Figyelj!". Elmondta, hogy hamarosan eltűnik, de elmond nekem néhány fontos dolgot a múltról, amit tudnom kell.
Először elmondta, hogy ki ő. Az édesapám szelleme volt. Féltem, de örültem, hogy még egyszer láthattam.
Azért jött, hogy elmondja, megölték őt, így nem nyugodhat békében, amíg meg nem bosszulom az árulást. Claudius ölte meg. Édesanyám pedig a saját testvérével csalta meg, hűtlensége elfogadhatatlan árulás, apám mégis azt kérte anyám sorsát bízzam az égre. E szavakat hallván minden világos lett. Apám szavai oly mélyen szúrtak a szívembe, egyszerre éreztem a düh és a fájdalom ízét. Mégis megfogadtam apámnak, hogy megőrzöm a hallottakat, senki nem tudja meg, mit mondott el nekem. Mégis úgy fájt, oly nagy kísértést éreztem, hogy miután visszatértem barátaimhoz, nem sok hiányzott, hogy elmondjam nekik bánatom.
Úgy érzem ez az este visszafordíthatatlan következményeket húz maga után, és e titok terhét a bosszú napjáig cipelem magammal. E bejegyzés csupán, mi könnyít a lelkemen, a bosszú pedig közeleg.
