Estve

Egy szikláról néztem a naplementét,csend volt csak a sziklának csapódó hullámok hangját, a sós víz áramlását és a vízi madarak énekét hallottam. A távolban nem láttam semmit csak a gyönyörű tenger vízét, melyet a nap tükröződése vörössé színezett. Amikor láttam, hogy a hullámok hátán csillogó napfény kezd eltűnni,rájöttem, hogy hamarosan a holdfénye fog csillogni, és tükröződni a tenger immár sötét vizén.

Csillagok százait látom az égen és míg e látványban gyönyörködöm megérint a hűs tengeri levegő és az este hidege. Magányomban elkezdek gondolkodni azon, vajon miért rekeszt ki egy embert többi embertársa, úgy hogy az illető nem adott okot arra, hogy csak úgy bántsák, mert mondjuk nem felel meg valamilyen elvárásuknak vagy mert nem tudja magát megvédeni azoktól az emberektől akik a kárát akarják. Így felmerül bennem az a kérdés,hogy vajon milyen embernek kell lennie annak a személynek, aki azt élvezi vagy éppen viccesnek tartja egy másik ember bántalmazását vagy megalázását?! Mégis milyen erősnek kell lennie a bántalmazott félnek lelkileg ahhoz ,hogy nap mint nap elviselje azokat az embereket akik pokollá teszik a napjait?! Csak azért mert nem tud kinek szólni vagy mert fél ,hogy úgysem hinnének neki. Tudja, hogyha a sarkára állna akkor csak rontana a helyzetén és még többet kéne elviselnie a bántalmazásokból. Amikor felébred azt várja,hogy vége legyen a napnak és csak teljen az idő míg eljön az a nap amikor már soha többé nem kell találkoznia azokkal az emberekkel akik évek óta megalázzák. Ezért arra jutottam, hogy az lenne a legjobb döntés ha barátaira támaszkodna és nem törődne a rosszindulatú emberekkel ,így könnyebben tudná boldogabbá tenni a napjait.

Ez a magány és sodródás nem más mint egy hullám a végtelenül csillogó esti tengerben. Elsöprő erejét, mit magával hoz, a part csillapítja. A part, amely a hajótörtött embert is megmenti a fulladástól, és attól, hogy egy ilyen hullám maga alá gyűrje, s eltemesse mélyen.